Orbán Viktor és pártja készen áll a nemzeti ügyek kormányának vezetésére; a Fidesz elnöke pénteki országértékelő beszédében arról is szólt, hogy a legfontosabb nemzeti ügynek a gazdaság talpra állítását tartja. Mesterházy Attila szerint az értékelőt a sok beszéd, kevés tartalom jellemezte. Az MDF úgy véli, Orbán beszédében nem árulta el, mit akar a Fidesz kormányon. Politológusok szerint kockázatmentes, középre szóló beszédet mondott a pártelnök.
Pártok | Politikai hírek
Országértékelés - Orbán: készen állok
Boross Péter kilép az MDF-ből
Boross Péter kilép a Magyar Demokrata Fórumból - erősítette meg a volt miniszterelnök az MTI információját hétfőn. A politikus érdemben nem kívánta kommentálni döntését. Mint mondta, aki valamennyire tájékozott az ő utóbbi időben tanúsított magatartásával kapcsolatban, az sejtheti, hogy most mi váltotta ki belőle, hogy a jövőben még passzív tag sem kíván lenni az MDF-ben.
Pártok


Orbán Viktor és pártja készen áll a nemzeti ügyek kormányának vezetésére; a Fidesz elnöke pénteki országértékelő beszédében arról is szólt, hogy a legfontosabb nemzeti ügynek a gazdaság talpra állítását tartja.
Vevőre vár Romániában a hírhedt Doftana börtön, ahol illegalitásban lévő kommunistaként Nicolae Ceausescu későbbi diktátort is fogva tartották.
Marlene Dietrich német születésű filmlegenda kapja szeptemberben az első csillagot a berlini Hírességek sétányán.
Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) február 9-én bocsátja fel a Napdinamikai Obszervatórium (Solar Dynamics Observatory, SDO) elnevezésű újgenerációs napfigyelő műholdat 
